Magtár
2015. április 18-án nyílt meg a szigetvári bosnyákságnak emléket állító „Jászám tike!” nevű állandó helytörténeti kiállítás. Helyszíne a „Magtár”, mely eredetileg a 19. század első felében épült mezőgazdasági épület, mely eredeti funkciójának 20. századi elvesztése után, felújítást követően 2015-re vált egyfajta kulturális központtá. A belső gerendás mennyezet máig őrzi az épület eredeti jellegét. A fűtést gáz rendszerű padlófűtéssel oldották meg.
A kiállítás célja:
néprajzi jellegű helyi értékteremtés, Szigetvár 17-20. századi helytörténetének bemutatása elsősorban a helyi délszláv etnikumok paraszti kultúráján keresztül. A felújított épület földszintjén rendezvényterem, emeleti szintjén múzeum került kialakításra, összesen mintegy 180 m2-en. Maga a kiállítótér megközelítőleg 50 m2. A múzeumba viszonylag hosszú lépcsőn át lehet feljutni, ám az akadálymentes megközelítés érdekében személyfelvonó is rendelkezésre áll. A múzeumi szint felett az épület felújított padlástérrel rendelkezik, ez jelenleg hasznosításra vár. A kiállítótérbe jutás előtt egy előtér fogadja a látogatót, recepciós pulttal, ami a jegyvásárláson túl, ruhatárként is funkcionálhat. A kiállítótérből közvetlenül külön folyosó nyílik, itt kapott helyet a férfi és a női mosdó.
A kiállítás elsősorban a helyi bosnyák paraszti élet anyagi és szellemi kultúráját igyekszik bemutatni tematikus elrendezés alapján. Ezzel párhuzamosan a néhai szigetvári pravoszláv vallású szerb lakosságról is megemlékezik. A bemutatott korszak megértését falra kihelyezett információs leírások és fényképek segítik, ezen kívül digitális képkeretek is rendelkezésre áll archív fotók folyamatos vetítésével. A bemutatott tárgyi emlékek egy része az erre a célra kialakított tárolókban (vitrinekben) tekinthetők meg. A kiállított tárgyak korabeli, többnyire a mezőgazdasági életmódhoz és kultúrához köthető hétköznapi használati tárgyak.
Az elmúlt évszázadokban élt Szigetváron egy népcsoport, mely a török időkben és az azt követő évtizedekben Bosznia katolikus horvát vidékéről érkezve talált új hazát Szigetvár keleti részén, a pécsi külvárosban, melynek jellegzetes zegzugos utcácskái nyomokban még ma is őrzik a városrész egykori balkáni jellegét, a régi szigetváriak ma is Gornyamálának nevezik. Ők voltak a földműveléssel és állattartással foglalkozó szigetvári bosnyákok, akik a 18. században a lakosság csaknem felét tették ki, a 19. század végére nagyrészt elmagyarosodtak, azonban szokásaikat, hagyományaikat tekintve mégis különböztek a város többi lakójától, önérzetesen mondták az őket sértegetőknek: Jászám tike, tiszi gyittment! Mivel egy területen éltek, és sok volt közöttük az ugyanolyan nevű, ezért ragadványnevekkel különböztették egymást a bosnyák családok, mely elnevezések öröklődtek, legtöbbjük horvát eredetű, a közbeszédben még ma is fel-feltűnik egy-egy ilyen név. Mélyen vallásos katolikusok voltak, ünnepeik és szokásaik számos elemmel gazdagították Szigetvár néprajzát. A múlt század második felének változásai közepette a bosnyák paraszti kultúra letűnt, zsúpfedeles talpas házaikat lebontották, hagyományaik nagyrészt kivesztek, maradt a tudat, hogy felmenőik voltak Szigetvár legrégebbi lakói.
A Szigetvári Várbaráti Kör úgy gondolta, meg kell menteni, amit még lehet, emléket kell állítani a szigetvári bosnyákságnak, akiknek leszármazottai ma is köztünk élnek. Így összegyűjtöttük a ma még meglévő írásos és tárgyi emlékeket, használati eszközöket, hogy állandó kiállításon mutathassuk be az érdeklődőknek Szigetvár múltjának ezt a gazdag örökségét.
